2017. április
/reflexió/
A fenntarthatósági témahét jegyében április 24-től- 28-ig a harmadik évfolyam /két osztály 52 tanulója / „Cseppben a tenger” címmel, a vízzel foglalkozott.
Lehoczki János A vizek fohásza c. verse segítségével megbeszéltük a gyerekekkel, hogy miért is fontos a víz számunkra.
Filmet néztünk a víz körforgásáról, dalt hallgattunk folyóvizeinkről. Testnevelés órákon és a napközi szabadtéri foglalkozásokon a gyerekek vizes játékokat játszottak: Jégfogó; Mocsárjárás; Vigyázz, Kész, Párologj; Globális Felmelegedés, Esőerdő stb.
Előzetes és megbeszélt ismereteik alapján vetélkedőt szerveztünk, melyben a csoportok totót töltöttek ki. Sorba rendezték a folyóvizek nagyságát, találós kérdésekre keresték a választ, szólásokat, közmondásokat gyűjtöttek a vízről, rejtvényt fejtettek. Ezekre a matematika, magyar és környezet órák keretein belül került sor.
Kirándulást szerveztünk a Hernád folyóhoz, és egy kerti tóhoz. Közben mértünk vízmélységet, beszélgettünk a vizek és vízpartok élővilágáról, a szennyeződésekről, a környezetvédelemről. Sajnos a gáton haladva több helyen is láttunk tiltott hulladék lerakást. Megbeszéltük mi a helyes és mi a helytelen teendő ezzel kapcsolatban.
Az utolsó napon megtapasztalták a tanulók, hogyan tudja az ember a természet erőit, például a vizet a maga szolgálatába állítani. „Mire jó a vízimalom” címmel technika órán vízkereket készítettünk műanyag flakonokból. Sok közös fotó is készült.
A harmadik évfolyamon tanító valamennyi pedagógus kollégánk is sikeresen beépítette az óráiba a víz témáját.
A 3. évfolyam sok új tapasztalattal gazdagodott ezen a héten. Vidám és jó hangulatú, tartalmas napokat tudhatunk magunk mögött, melyben az évfolyam közössége sokat erősödött, tudása pedig sokat bővült, gyarapodott.
3.a 3.b
Gilányiné Nagy Orsolya Galamb Andrea
osztályfőnök osztályfőnök